„A Wizz Air-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának
Üzlet, nem misszió

„A Wizz Air-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának

Húsz évvel ezelőtt, 2004 májusában szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar gyökerű diszkont légitársaság, amelynek kiemelt szerepe van a romániai légi közlekedésben. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel az elmúlt két évtized sikertörténetét vettük számba kolozsvári látogatása alkalmából.

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
támogatói tartalom

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön Pr-cikk

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Vélemény

Balogh Levente

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság

Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.

Sebestyén Kinga: Nem vagyunk egyedül – Májusi lapajánló

Sebestyén Kinga: Nem vagyunk egyedül – Májusi lapajánló

Nekünk, nőknek, valahogy mindig jól kell lenni. Akkor is, ha épp minden ez ellen szól: adni kell a látszatra is, erősnek lenni, de közben lágyságot, finomságot sugározni. Topon lenni a legnehezebb élethelyzetekben is.

Nagy Koppány Zsolt: A honvágy luxusa megmarad

Nagy Koppány Zsolt: A honvágy luxusa megmarad

Annyi elcsángált hazánkfia tesz-vesz idegenben, többen jelentős sikerekkel, és közülük szép számmal Budapesten. Nagy Koppány Zsolt, József Attila-díjas író, költő, műfordító mesélt írói létről, humorról és honvágyról a Nőilegnek.

Vélemény

Páva Adorján

Páva Adorján

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld

Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.

Már a medve sem jár egyedül? Három nagyvadat láttak Oroszhegyben

Már a medve sem jár egyedül? Három nagyvadat láttak Oroszhegyben

Már-már rendszeressé váltak a medveriasztások Udvarhelyszéken: az elmúlt éjszaka Oroszhegyben három medve ólálkodott – derül ki a Hargita megyei tűzoltóság rövid közleményéből.

Az év második felére tetőzhetnek az adómódosítások hatásai

Az év második felére tetőzhetnek az adómódosítások hatásai

Az esztendő első fele számításokkal, a költségek észszerűsítésével, csökkentésével, a tartalékok felhasználásával telik, de rövidesen döntést kell hozzanak a kis- és középvállalkozások az év elején bevezetett adótörvénykönyvi módosítások hatása miatt.

Nem halad a csíki közbirtokosságok úzvölgyi tulajdonának visszaszerzése   

Nem halad a csíki közbirtokosságok úzvölgyi tulajdonának visszaszerzése  

Miután Dormánfalva két csíki közbirtokosság úzvölgyi katonatemető körüli területeit is saját nevére telekkönyveztette, az ennek érvénytelenítése érdekében indított perek három év alatt semmilyen eredményt nem hoztak.

Lecsengett a múzeumi dolgozók japánsztrájkja, egyelőre eredménytelenül

Lecsengett a múzeumi dolgozók japánsztrájkja, egyelőre eredménytelenül

„Egyelőre semmi eredmény, csend van” – fogalmazott Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója az április eleji japánsztrájkkal kapcsolatban. Akkor a múzeumi dolgozók „emberibb” béreket követelve csatlakoztak az országos mozgalomhoz.

Azahriah mellett még lesznek nagy nevek a NyárOn Szeredán

Azahriah mellett még lesznek nagy nevek a NyárOn Szeredán

Közzétették a NyárON Szereda fellépőit. Azahriah mellett több nagy népszerűségnek örvendő előadó is jelen lesz a háromnapos csíkszeredai zenei fesztiválon.

Megszűnt a munkahelyük, több száz kilométerrel távolabb ajánlottak nekik mást

Megszűnt a munkahelyük, több száz kilométerrel távolabb ajánlottak nekik mást

Az otthonuktól 340 kilométerre levő Aradra akarták áthelyezni a marosludasi kábelgyár közel kétszáz alkalmazottját. Az érintettek nemet mondtak és bizonytalan helyzetbe kerültek, hiszen csak egy hónapig ajánlottak nekik technikai munkanélküli segélyt.

Esős május az évszakhoz igazodó hőmérséklettel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben
Időjárás

Esős május az évszakhoz igazodó hőmérséklettel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

Hét közben 17–19 Celsius-fokra mérséklődik az nappali hőmérséklet, miközben a napsütés esővel váltakozik. Hétvégétől pár fokkal melegebb idő várható.